Negyedik fejezet

NEGYEDIK FEJEZET

-Édes kis rántotthusijaim, megérkeztünk!- kiáltott fel üléséből kiugorva a folyosó közepére Niall, mire mindenki hatalmas nevetésben tört ki. 

-Na cicuskáim komolyra fordítva a szót, mindenki kapja fel a bőröndöcskéjét, válassza ki, hogy ki mellett szeretne alukálni, és sorakozzon a busz előtt- affektált Hazza leutánozva Niall kissé magasabb hangját. 

-Uuu, ugye alszunk egymás mellett?- nézett rám felcsillanó szemekkel Angela, mire én hasonló lelkesedéssel vágtam rá egy magabiztos igent. 

Leszenvedtük a Harry által jó magasra pakolt bőröndjeinket, majd utolsóként távoztunk a buszról, ami előtt tömény tolongás fogadott minket.

-Csajook, csajok.. Nem kell annyira sietni, nem akarlak titeket elkeseríteni, de az összes szoba ugyanolyan- teremtett békét szavaival Zayn, mire az első lányok csalódottan, mi pedig megkönnyebbülten sóhajtottunk fel. 

Kicsit szétszéledt a tömeg, ezért szemügyre vételezhettük az erre az egy hétre csak nekünk kibérelt hatalmas, tizenkét szobás apartmant. Falai fahatásúak voltak, minden szobához hatalmas ablak járt, ezzel valószínűleg teljesen világossá, és kellemessé téve azokat. Egyemeletes volt, a kert hozzá óriási, szép, Angliához híven élénkzöld pázsittal, és számtalan virágágyással díszítve. 

Belülről megláthattuk, az eldugott kis kertitavacskát, körülötte ízléses fapadokkal, melyeknek támlájuk fém volt. A beültetett fák között rejtőzött egy aprócska kis pavilon is, amolyan varázslatos külsőt kölcsönözve az egésznek. Ha egy szóval kellett volna mindezt jellemeznem, talán a meseszerű jelzőt választottam volna, hiszen olyan is volt. 

Fel sem tűnt, hogy amíg én kigyönyörködtem magam, addig Angelán, és Harryn kívül már rég mindenki a házon belül volt. 

-Ugye milyen gyönyörű?- hallottam meg Hazza hangját szinte közvetlenül a hátam mögül, mire csak mosolyogva bólintottam. 

-Igen,az. Egyszerűen elképesztő!- lelkendezett Angela is, majd mint végszóra, Zayn ugrott ki a ház ajtaján.

-Harry, ne csajozz! Ha meg csinálod, már szólj nekünk is!- tetetett felháborodást Malik, mire mindannyian elnevettük magunkat. 

-Már épp indulni készültünk, ugye csajok?- tette kezét Harry finoman a derekamra, minek köszönhetően rajtam apróbb áramütés futott keresztül, felfelé a gerincemen, egyenesen fejem búbjáig. 

Meglepetten előrébb ugrottam egy lépést, mire mindenki furcsán kezdett nézegetni. 

-Ahoj, de csudíra indultunk már!- dobbantottam egyet parasztosan, úgy téve, mintha csak direkt csináltam volna, és azthiszem ezt sikerült is elhitetnem a többiekkel. 

-Gyere cimborám, foglaljuk le szobánkat a háburuzó népek elől!- vette a poént Angela, s saját magunkon röhögve megindultunk befelé. 

Ígéretem sikerült betartani, hamar hoztam új részt. :D Ugyan az előzőhöz csak egy komi érkezett, remélem ehhez azét kapok többet, legalábbis azért, amiért ilyen szorgalmas voltam. :DD na puszi xx Dorka

Harmadik fejezet

Harmadik fejezet

-Oké kislány.. Ügyes legyél, ne izgulj, és hívj minden nap. Jaa, és a legfontosabb... Ne add magad könnyen a Harry gyereknek- sorolta fel Cinti a szerinte legalapvetőbb dolgokat, ami az utolsó kijelentéséig talán még egészen rendben is volt.
-Hogy mi?!- köhécseltem meglepetten, mire ő harsányan elnevette magát. 
-Jólvanna, csak tudod, a hugicám vagy, és féltelek...- ölelt magához, s rossz szokásához híven összeborzolta hajam. 

A kék, külön nekünk rendelt kisebb fajta busz bekanyarodott a parkolóba, nem messze kocsinktól. Lassan odasétáltunk, bőröndöm még Cinti húzta, ám a bejárat elé érve egy puszi kíséretében átadta őket. 
-Szóval komolyra fordítva a szót légy jó!- köszönt el könnyes szemekkel, én pedig csak álltam ott a sok lány között, kik éppen szüleiktől vettek érzelgős búcsút, és nagyon egyedül éreztem magam. Londonhoz képest jó időjárás volt, sütött a nap, s az eső sem esett, de mégis úgy tűnt, mintha téli hideg lenne, s valaki markolászná a szívemet. Pár rakoncátlan könnycsepp kiszaladt a szememen, és meggondolva az egészet már-már Cinti után akartam rohanni, hogy könyörögjek neki, vigyen haza, ám ő jól ismert engem, s saját érdekemben már messze járt kocsijával.

Dühösen letöröltem a szememből kiáradó sós lét, erőt vettem magamon, s közelebb mentem a többiekhez.
-Jajj édesem, mi a baj?- futott oda hozzám, talán újdonsült barátnőm (?) Angela, s magabiztosan karjaiba zárt.
-Én.. csak annyira megrettentem ettől az egésztől!- motyogtam vállaiba, kék gyapjúpulcsiját teljesen átitattam könnyeimmel. 
-Gyerünk csajok, hagyjátok ott az idősebbik nemzedéket, irány fel a buszra!- tapsolt nevetve Niall, mire mindenki nekiállt gügyén mosolyogni, s párt keresni magának, a mint később kiderült több mint két órás útra. 
-Van kedved mellém ülni?- kérdezte kedvesen Angela, mire én hálásan bólogatni kezdtem, s felvánszorogtam a buszra. 

Belülről elég otthonos látványt keltett, üléseit piros szövettel vonták be, ablakain azonos színű sötétítőfüggönyök figyeltek kényelmünkre. Mi voltunk az elsők, akik felszálltak, így volt miből válogatni, de a döntést rábíztam Angelára, aki rögtön a leghátsó üléshez vezetett. 
-Ez jó lesz neked is, ugye?- kérdése csak formaság volt, hiszen már le is huppant a belső, ablak melletti ülésre. 
-Hát persze- mosolyogtam, mielőtt bevágódtam mellé. 

Akárhogy is próbáltuk, a bőröndöket nem sikerült kényelmesen bepasszírozni a lábaink közé, ám rájöttünk, hogy ahhoz nem vagyunk elég magasak, hogy sérv nélkül megússzuk a telipakolt, egy hétre szánt bőröndök tartóra való felpakolását. Még szenvedtünk egy kicsit, mire megjelent Harry, s öntelten ránk mosolygott.
-Na mizújs csajszikák, nehéz a bőrönd?- tette fel a költőinek szánt kérdést, ám bennem jelzett a női büszkeség, s félvállról válaszoltam neki. 

-Oh, dehogy, csupán annyiról van szó, hogy megszerettük volna nézni milyen fancsali képet vágnak a többiek, miután ők felküzdötték a csomagjaikat, te idejössz, és ránkmosolyogva felteszed a mieinket.
Pikáns válaszomra jóízűen felnevetett, s az illedelmesnél kissé közelebb hajolt hozzánk. 
-Hát, azt hiszem ezt a komoly rivalizálást meg kell beszélnem a srácokkal. Talán egy csapatépítő tréning jól jönne?- húzta fel fél szemöldökét, mire már mi sem bírtuk tovább, kitört belőlünk a kacagás.
-Azt hiszem ennyi elég is volt ahhoz, hogy a többiek háttérbe szorítva érezzék magukat- nyújtotta ki a nyelvét Stylesra Angela, s ezzel lezárva a társalgást felém fordulva magyarázni kezdte, hogy miért nem áll neki jól a rózsaszín rúzs.

Ezer elnézést, hogy ilyen sokára hoztam a részt, és ráadásul még pocsék is lett, de egy kicsit a feje tetejére álltak a dolgok.. :) Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy remélem élveztétek, és hagytok nekem itt pár komit. ;)

Második fejezet

Második fejezet

Szavaira mérgesen pattantam fel, ám mire utánanéztem már nyoma sem volt. Visszahuppanva még füstölögtem magamban pár percig, majd felkapaszkodtam a lépcső tetejére és követtem Harryt a stúdióba. 
-Jeeszusom hugica, már eget földet összekerestem érted!- ugrott karjaimba Cinti szemrehányó kifejezéssel az arcán.
-Csak kimentem egy kicsit levegőzni- válaszoltam szemeim forgatva, ám meg sem várva mondatom végét már húzni kezdett a színpad felé.
-Öt perc múlva eredményhirdetés édikém, és neked már rég ott kéne lenned. Nyomás, nyomás!- taszított rajtam egy utolsót, aminek köszönhetően szó szerint kiestem a színpadra. 

-Nézd már, a kis sírógép még pontos sem tud lenni.- nézett le rám az egyik szőke hegyes, rózsaszín műkörmeit piszkálgatva.
-Ugyan Melody, hagyjad már, inkább vigyázz, úgy nézem mindjárt letörik a műkörmöd..- kelt védelmemre egy, a szőkeségre ijesztően hasonlító, ám stílusban mégis rettenetesen különböző lány. 
-Angela vagyok, a jégkirálynő ikertestvére... sajnos- mutatkozott be mosolyogva és kezét nyújtva, mely gesztusokat én azonnal viszonoztam.
-Alayna. 

Beszélgetésünk itt véget is ért, ugyanis Harry tapsolt egy nagyot a levegőbe.
-Kedves hölgyeim... és hölgyeim- kezdett el nevetni saját poénján. Ha-ha. - Ugyan gyorsabb lenne azt bejelenteni, hogy ki esett ki, sajnos ezt nem tehetem meg. Szóval csajok, ma közületek továbbjutott..
-Angela és Melody, a csodálatos ikrek- jelentette be Niall.
-Bess és Gina- kontrázta Zayn.
-Liza és Danielle- sorolta tovább Liam. Ezen a ponton már mindenki kezdett kicsit izgulni, a nézőtérről is halk pusmogások hallatszottak.

-Lucy és Merian- Louis hangja két lánynak megkönnyebbülést, ám kettőnek, nekem és a rózsaszín hajú lánynak a vég biztos tudatát hozta. Ki ne lenne biztos ilyen helyzetben abban, hogy kész vége, ő esett ki?! 
-És végül, de nagyon nem utolsó sorbaan...- Harry várt még pár másodpercet, mielőtt kimondta az utolsó nevet.- Alayna!

Óriási kő gördült le a szívemről, hirtelen nem is tudtam hova nézzek. Angela boldogan a nyakamba ugrott, amitől megijedtem ugyan egy kicsit, de jól esett bizalma. 
-Remélem közeli szobában leszünk csajszii!- visított a fülembe. 
Szavaira meglepetten kaptam fel a fejem.
-Angela.. Te mégis milyen szobáról beszélsz?
-Hát ahol lakni fogunk az elkövetkezendő egy hétre.- furcsa ábrázatomat látva még hozzátette: - Na ne mondd nekem, hogy te nem is tudtad, hogy ez az egész bentlakásos?!ű

Miközben beszéltünk elindultunk kifelé, és hál'istennek megpillantottam Cintit.
-Várnál egy pillanatot?- kérdeztem tőle udvariasan, ám válaszát már meg sem várva rohantam legjobb barátnőmhöz. 
-Te figyeljcsak nővérke... Mi ez az egész bentakósdi cucc??!- vontam kérdőre erőset bökve fekete pólója közepébe, ahova is szívét sejtettem. 
-Ooh, öö igen... Elfelejtettem volna említeni?- kérdezte idegesen kacarászva, mire én dühösen megráztam a fejem. 
-És most mégis mit kezdjek magammal?!
-Siess sarkicica, a busz tíz perc múlva indul a szállásra!- most még Harry gúnyos szavai sem terelték el a figyelmem Cintiről.
-Hát... tulajdonképpen hoztam neked bőröndöt.- dühösen fújtatva reagáltam le mondandóját, majd megindultam a kocsi felé.

-Héé hugica, ne légy ám mérges, tudtam, hogy egyébként nem mennél bele ebbe az egészbe!- loholt utánam. 
-Hát azt nagyon jól gondoltad..- záporoztam rá mérges szavaimat, ám az autóhoz érve átgondoltam a dolgokat, és egy hirtelen mozdulattal megfordultam.
-Nem vagyok mérges rád, mert tudom, hogy csak segíteni szeretnél.. A fenébe is, inkább halásszuk elő azokat a csomagokat!- öleltem meg szeretetteljesen, mire ő egy megkönnyebbült mosollyal az arcán nyitotta föl '80-as audija csomagtartóját. 

Nagyoon örülök a 9 feliratkozónak, és a négy komizónak *-* Szeretnék ehhez a fejezethez is ennyit kérni! ;) Remélem tetszett mindenkinek, adjatok véleményt ha rossz hajó! ;) xx

Első Fejezet

Első fejezet

-Oké nyuszi.. Még egyszer utoljára?- kérdezte Cinti színpadralépésem előtt két perccel.
-Nővérke... Már annyiszor elpróbáltam, hogy lassan nem marad hangom, mire odaérek a színpadhoz- nevettem rá kedvesen, miközben körülnéztem a váróteremben, amit nem is olyan régen még lányok töltöttek be. Volt köztük szőke, barna, vörös, de még talán rózsaszín is. Az egyetlen közös dolog az volt bennük, hogy amíg én ugyan csinos, de nem kirívó ruhában ücsörögtem ők addig alig valamit takaró, mélyen dekoltált miniruhában igazgatták sminkjüket.
Kezem idegesen végighúztam a falon, ám még mielőtt befejeztem volna mozdulatom Paul, akinek feladata jelen pillanatban a mi színpadra vezetésünk volt megkérte Cintit, hogy fáradjon a nézőtérre. Az X-factor nézőterével csak névrokonságban álltak egymással. Míg azt emberek népesítették be, addig itt csak a családtagok, én esetemben közeli barátok tartózkodhattak.
A férfi megvárta, hogy barátnőm kimenjen, majd megnyugtató mosolyt intézett felém.
-Ne aggódj kislány, csodás leszel!- dörmögte mély hangján, mielőtt finoman kitolt a színpadra.

A rám néző öt fiú, s a rokonok, barátok láttára az addig bennem lakozõ morzsányi kis magabiztosság is elszállt, s rémülten kapkodtam fejem Cinti és a bírák közt. Míg mindenki más csak a híres fiúbanda miatt jelentkezett a versenyre, addig az én szemem előtt csak apu mindenttudó arca lebegett.
-Szia Alayna!- Köszöntött Niall kedvesen. Szőke tincsei nyúzottan meredeztek az ég felé, valószínűleg nem egyszer túrhatott hajába az este folyamán.
-Sziasztok- erőltettem ki magamból ezt az egy szót apró, alig sikerült műmosoly kíséretében.
-Szóval, mit fogsz nekünk énekelni?- Harry tökéletes időpontban szólalt meg, így épphogycsak, de nem volt kínos a bekövetkező csend.
-Egy saját számot. A címe Dear daddy.
-Hát akkor halljuk!- nevetett fel bíztatólag Louis, s intett a felelősöknek, hogy indítsák el a zenét, amit érkezésemkor adtam át nekik.

Az első sorok még könnyedén jöttek ki számon, becsukott szemeim mögött is érzékeltem a fények villódzását. Ám a bizonyos utolsó sor mellé az elmaradhatatlan gyomorgörcs, s a torkomban lakó gombóc érkezett.
-I will always love you.
Könnyeim megállíthatatlanul folyni kezdtek, s a gombóc is egyre cak nőtt.
-Sajnálom.- mormoltam még alig hallhatóan, miközben sarkon furdulva rohanni kezdtem a kijárat felé.
Összekuporodva ücsörögtem a hideg lépcsőn. A színpadról egyenesen ide rohantam. Nem egész húsz másodpercbe telhetett, hogy léptek jelentek meg a hátam mögött.
-Jól vagy?- ütötte meg fülem Harry rekedtes hangja. Hosszú lábait szétvetve huppant le mellém, s szánakozó pillantással várt válaszomra.

-Úgy nézek ki?- mosolyogtam rá gúnyosan, mire ő elröhögte magát.
-Hát látom te aztán nem a társaságunk miatt jöttél.
Mielőtt válaszoltam volna körülnéztem a tájon, ami mellesleg gyönyörű volt. Angliához hűen a fű élénkzöldben pompázott, s a késői óra ellenére is világos volt még.
-Nem- megpróbáltam kissé barátságosabb hangnemet megütni, ám elég nehezen ment. Ha valaki gyengének látott azt ellenségeskedéssel próbáltam leplezni. Barátok megszerzésére talán nem a legjobb teknika, de a büszkeségem eddig mindig megvédte.
Harry megigazította sötétkék öltönyét, melyet valószínűleg rá készítettek.
-Hát nekem most vissza kell mennem, de remélem azért minden oké..- lökte meg gyengéden vállamat, majd a lépcsőről feltápászkodva távozott.
-Ja és csak hogy tudd. Nálam tuti befutó vagy sarkicica!- kiáltott vissza egy kacsintás kíséretében, mielőtt elnyelte volna a stúdió épülete.

Szóval meghoztam az első fejezetet! :D Remélem tetszik mindenkinek! :) Örülnék, ha több olvasó hagyna komit, és többen is iratkoznátok fel! :) puszi x

Prológus

Prológus

Hajnali három volt. Tudtam, hogy a telefonomnak nem szabadott volna csörögnie, és hogy apának már rég itthon kellett volna lennie. Hittem, hogy ő hívott. Pedig hányszor mondták már nekem, hogy hinni a templomban kell...
-Tessék?- szóltam bele mobilomba álomittas hangon.
-Alayna Crusader?- kérdezte egy hivatalos hang, kicsit sem álmosan... De jó neki.
-Igen. Segíthetek valamiben?
-Simon Greengrass vagyok, a rendőrségtől- ezen a ponton kezdett kezem megállíthatatlanul remegni.
-Szomorú hírt kell közölnön magával. Az édesapja, George Crusader ma éjjel kettő, és fél három között életét vesztette egy tragikus közúti balesetben.- mélyről jövő zokogás tört fel tormomon. Ő volt nekem az egyetlen, mégis itthagyott. -Meg kell kérnem, hogy jöjjön be a kórházba, és azonosítsa holttestét.
-Én... Igen, azonnal ott vagyok!- kapkodva, a sírástól homályos látással vettem magamra ruháimat, s kibotorkáltam London hűvös utcáira.
  Kétségbeesetten kapálóztam, hogy egy taxis végre észrevegyen, vagy legalábbis csak megsajnáljon. Mivel viszonylag gazdag negyedben laktunk ezért még ilyen embertelen időpontban is lézengett a környéken pár kocsi. Néhány másodpercbe telt csak, hogy bekanyarodjon egy, pont elém. Már készültem feltépni az ajtót, ám valaki más megelőzött. Göndör, barna fürtjei kishíján kiszúrták szemeim. Szörnyen ismerősnek tűnt, de ott és akkor leszartam mindent. Vetettem rá egy könyörgő pillantást, s mikor belátást nyert könnytől itatott szemeimre egy édes kis félmosollyal odébb állt, s besegített a taxiba. Hálásan súgtam neki köszönetet, majd alighogy befejeztem a mondatot már diktáltam is a címet sofőrömnek.
  Egészen addig a pillanatig reménykedtem, ameddig fel nem emelték a leplet apukám élettelen testéről. Reméltem, hogy ez csak egy ócska poén, hogy apu előugorhasson, s közölhesse, hogy boldog április elsejét, én meg emlékeztessem, hogy február negyedike van. De sajnos tévedtem.. Tévedtem, addigi életem során talán a legnagyobbat.

Apa halála után pár hónappal jött a telefonhívás, az időponttal. Hogy minek az időpontjával? A One Direction tehetségkutatójának első beválogatójával. Óriási lehetőség volt. 8, a beküldött videója által kiválasztott lány, egy hét tömény verseny. Egy lánynak minden nap távoznia kell. Örülnöm kellett volna, visítanom, ám mégsem tettem. Tudtam, hogy nem fogom tudni végigcsinálni. Az egészre apu miatt jelentkeztem, de ő már nincs többé. Eszem ágában sem volt elmenni, ám legnagyobb balszerencsémre lakótársam, és egyben legjobb barátnőm Cinti megneszelte a dolgot.
- Picuri! Azzal, ha elmész nem vesztesz semmit, viszont ha nem akkor talán mindent.
Továbbra is elutasítottam az ötletet, ám Cinti hajthatatlan volt. Hetente változó színű haja éppen padlizsámban pompázott, szeme izgatottan csillogott. Ám ha más jót ugyan nem is, a makacsságát eltanultam tőle, így továbbra is határozott nem volt a válaszom. Tudtam, hogy apu nélkül nem tudnám végigcsinálni.
-Ő is így akarta volna- jegyezte meg halkan, már-már suttogva, majd távozott a nappaliból. Mindig is értett ahhoz, hogyan érje el, amit akart, ahogy most is. Elejtettem pár könny cseppet, majd összekaptam magam és bekapcsoltam a gépet.
-Cinti!- kiáltottam olyan hangosan, amennyire csak tellett tőlem.
Barátnőm 10 másodpercen belül előttem állt, mosolyogva. Biztos voltam benne, hogy tudja miért hívtam.
-Egy feltétellel!
-Igen hugica?
-Segíts dalt írni- boldog mosollyal ölelt magához, s az agyában már pörögtek készülő dalom sorai.

Szóval új ötlet isméét :D Visszatérő olvasóimnak puszii :D újaknak, meg üdvözöllek titeket puszi :D 2-3 megjegyzés, és jön is a következő! ;)