Harmadik fejezet

Harmadik fejezet

-Oké kislány.. Ügyes legyél, ne izgulj, és hívj minden nap. Jaa, és a legfontosabb... Ne add magad könnyen a Harry gyereknek- sorolta fel Cinti a szerinte legalapvetőbb dolgokat, ami az utolsó kijelentéséig talán még egészen rendben is volt.
-Hogy mi?!- köhécseltem meglepetten, mire ő harsányan elnevette magát. 
-Jólvanna, csak tudod, a hugicám vagy, és féltelek...- ölelt magához, s rossz szokásához híven összeborzolta hajam. 

A kék, külön nekünk rendelt kisebb fajta busz bekanyarodott a parkolóba, nem messze kocsinktól. Lassan odasétáltunk, bőröndöm még Cinti húzta, ám a bejárat elé érve egy puszi kíséretében átadta őket. 
-Szóval komolyra fordítva a szót légy jó!- köszönt el könnyes szemekkel, én pedig csak álltam ott a sok lány között, kik éppen szüleiktől vettek érzelgős búcsút, és nagyon egyedül éreztem magam. Londonhoz képest jó időjárás volt, sütött a nap, s az eső sem esett, de mégis úgy tűnt, mintha téli hideg lenne, s valaki markolászná a szívemet. Pár rakoncátlan könnycsepp kiszaladt a szememen, és meggondolva az egészet már-már Cinti után akartam rohanni, hogy könyörögjek neki, vigyen haza, ám ő jól ismert engem, s saját érdekemben már messze járt kocsijával.

Dühösen letöröltem a szememből kiáradó sós lét, erőt vettem magamon, s közelebb mentem a többiekhez.
-Jajj édesem, mi a baj?- futott oda hozzám, talán újdonsült barátnőm (?) Angela, s magabiztosan karjaiba zárt.
-Én.. csak annyira megrettentem ettől az egésztől!- motyogtam vállaiba, kék gyapjúpulcsiját teljesen átitattam könnyeimmel. 
-Gyerünk csajok, hagyjátok ott az idősebbik nemzedéket, irány fel a buszra!- tapsolt nevetve Niall, mire mindenki nekiállt gügyén mosolyogni, s párt keresni magának, a mint később kiderült több mint két órás útra. 
-Van kedved mellém ülni?- kérdezte kedvesen Angela, mire én hálásan bólogatni kezdtem, s felvánszorogtam a buszra. 

Belülről elég otthonos látványt keltett, üléseit piros szövettel vonták be, ablakain azonos színű sötétítőfüggönyök figyeltek kényelmünkre. Mi voltunk az elsők, akik felszálltak, így volt miből válogatni, de a döntést rábíztam Angelára, aki rögtön a leghátsó üléshez vezetett. 
-Ez jó lesz neked is, ugye?- kérdése csak formaság volt, hiszen már le is huppant a belső, ablak melletti ülésre. 
-Hát persze- mosolyogtam, mielőtt bevágódtam mellé. 

Akárhogy is próbáltuk, a bőröndöket nem sikerült kényelmesen bepasszírozni a lábaink közé, ám rájöttünk, hogy ahhoz nem vagyunk elég magasak, hogy sérv nélkül megússzuk a telipakolt, egy hétre szánt bőröndök tartóra való felpakolását. Még szenvedtünk egy kicsit, mire megjelent Harry, s öntelten ránk mosolygott.
-Na mizújs csajszikák, nehéz a bőrönd?- tette fel a költőinek szánt kérdést, ám bennem jelzett a női büszkeség, s félvállról válaszoltam neki. 

-Oh, dehogy, csupán annyiról van szó, hogy megszerettük volna nézni milyen fancsali képet vágnak a többiek, miután ők felküzdötték a csomagjaikat, te idejössz, és ránkmosolyogva felteszed a mieinket.
Pikáns válaszomra jóízűen felnevetett, s az illedelmesnél kissé közelebb hajolt hozzánk. 
-Hát, azt hiszem ezt a komoly rivalizálást meg kell beszélnem a srácokkal. Talán egy csapatépítő tréning jól jönne?- húzta fel fél szemöldökét, mire már mi sem bírtuk tovább, kitört belőlünk a kacagás.
-Azt hiszem ennyi elég is volt ahhoz, hogy a többiek háttérbe szorítva érezzék magukat- nyújtotta ki a nyelvét Stylesra Angela, s ezzel lezárva a társalgást felém fordulva magyarázni kezdte, hogy miért nem áll neki jól a rózsaszín rúzs.

Ezer elnézést, hogy ilyen sokára hoztam a részt, és ráadásul még pocsék is lett, de egy kicsit a feje tetejére álltak a dolgok.. :) Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy remélem élveztétek, és hagytok nekem itt pár komit. ;)